*THE STORY
Laurine, egy borzalmasan önfejű, egoista, elkényeztetett lány, akinek mindent megadnak a szülei. Mivel nincs testvére, senkivel sem kell osztoznia a dicsőségben! Az élete úgy tökéletes, ahogy kell. Ám egy nap mikor édesanyjával hazaérkezik, halott apja teste fogadja őket, amint a dolgozószobában felakasztva függ. A borzalmas látványra az anya utasítja Rint, hogy hívja fel a 911-et - de mielőtt ezt meg tehetné váratlan események fogadják. Kezdve az ismeretlen vámpírral a nappaliban, aki Laurine életére tör, elvéve a lánytól édesanyját is. A lány menekülése az erdőbe vezet, ahol szerencsés véletlen következtében túl éli a támadást.
- A korábbi részekért katt a főcímre!

bolditalicunderlinestrikeout

"Világ életemben kibírhatatlan voltam. Akaratos, makacs, hisztis, és ugyanitt rendkívül elkényeztetett. Ezeddig talán sosem ismertem volna mindezt be, de a közel múltbéli események igencsak ennek elismerésére ösztökélnek."

Template by Elle @ satellit-e.bs.com
Banners: reviviscent
Others: (1 | 2)

- És mégis mit mondott neked? - kérdezte egy hosszabb szünet után Scharity, amire megint felkaptam a fejem. Hirtelen arra sem emlékeztem, hogy mit mondott! De arra igen, hogy féltem, mert ez továbbra is megvolt.

- Hát őőő... nem is... - majd hirtelen bevillant: - Arra volt kíváncsi merre vagyok! - nyögtem ki végül, mire Andreas felkacagott. Elkezdett sétálgatni fel-alá a szobámban, Scharity azaddig meg leült elém.

- Arra várhat! Milyen jó, hogy minden ember képes kontrollálni egy bizonyos szintig a gondolkozását. Vagy te nem? - rebbent felém nézése, amire két dobbanást kihagyott a szívem.

- Én... nem tudom. - magyaráztam, közben felültem, és összehúztam magam. - Nem tudom! Szerinted tudom?

- Persze, mert mikor kapcsolsz, hogy épp a fejedben vagyok rögtön kihúzod magad, és csak az arcodról tudom kiolvasni mi jár az eszedben!

- Remek. Ha dühös vagyok bevörösödik a fejem, és elkezdem rángatni a lábam. - de nem tudtam miért osztom meg velük, mert ez mégis kit érdekel? Rajtuk is tökéletesen meglátszott, hogy mennyire unérdekfeszítő ez a téma, ezért inkább megköszörültem a torkom, és tovább folytattam:

- Folyton csak ugyanazt mondja...

- Mióta próbálja kideríteni merre vagy?

- Már egy ideje. Mikor először itt voltam is hallottam, legalábbis úgy emlékszem.

- Remek... és most mi lesz? - csatlakozott Scharity, én pedig megint felsóhajtottam, és felálltam. Odasétáltam a pipere asztalhoz, és a hatalmas tükörbe meredtem. Majd lenéztem a tükör elé, és megfogtam a hajkefémet, amit Scharity vett nekem. Elkezdtem fésülgetni brutálisan dús, de vékonyszálú hajamat, és közben további dolgokon elmélkedtem. Nem tudom meddig bírom még a témát terelni, és előbb utóbb megtudja, hogy merre "lakom"! És akkor idejön, és ki tudja mit tesz Andreasszal, vagy Scharityvel. Persze Andreas még meg tudja magát védeni, de Scharity? - majd kapcsoltam. Kétségbeesedten meredtem a tükörbeli Andreasra, aki erőteljesen fixírozott, és hunyorított felém. Jaj, Egek! Meghallotta? - már arcomba is szökött a vér. De felesleges volt! Elfordult, és Scharitynek magyarázott valamit, amire nem is figyeltem, mert kiejtettem a hajkefét a kezemből. Beesett az asztal alá. Megforgattam szemeimet saját szerencsétlenkedésemen, és bemásztam alá. De mikor megszereztem a becélzott tárgyat, és jöttem ki alóla #BUMM! Bevágtam a fejem.

- Ó, Jézus ereje! Miért ver a sors egy ilyen romhalmazzal?! Szerencsétlen. - adta elő magát Andreas, én pedig könnyes szemekkel a fejem sértett pontját simogattam szorgalmas "au"-zás közben. Scharity meg csak nevetett rajtam. Mégis mit tehetne? Saját bénaságomon én is képes vagyok vihogni, pedig nekem fáj!

- Remek... szerintem meg sem kell várnunk Ramont! Kinyírod te magadat anélkül is, hogy a segítségét várnád. - folytatta flegmán Andreas, és zsebre dugta kezeit, majd lassú, kimért lépésekkel indult meg ajtóm felé. Eleve olyan, mintha fensőbbrendűnek érezné magát, mintha csak arra várna, hogy mikor érem el a sárga földet, teljesen azt mutatja, mennyire tehet vagyok neki. De akkor meg...

- Miért...? - kérdésemre megtorpant, és próbáltam kevéssé drámaias lenni (tekintéllyel Scharity jelenlétére, aki állításai szerint eleve gyűlöli a drámázó nőszemélyeket), ezért ennyire futotta: - Miért vagy ilyen lekezelő?! Azt hiszed, mert vámpír vagy mindenki felett állsz?! Rosszul hiszed! Nagyon rosszul! Soha semmivel nem leszel több, mint én, vagy Scharity! Ezt jobb, ha megjegyzed! - kezdett felülkerekedni rajtam a jó öreg "egoista hepciás liba" énem, és Scharity hiába mondta már vagy századszor a nevem, képtelen voltam megálljt parancsolni magamnak, és csak folytattam-folytattam eszeveszettül tovább: - Mégis kinek képzeled magad?! Mindenkit elítélsz, mindig mindenbe belekötsz, ha jó, ha nem egyaránt! Csak az a szent, amit te csinálsz, csak az a jó, amit te mondasz! Tudod mit?! FENÉKET VAGY KÜLÖNB BÁRKINÉL! - a végét már ordítottam, és még a fejem is elvörösödött, mint általánosságban, mikor ideges vagyok. Andreas csak pislogott felém, és már Scharity se koptatta tovább a nevem. Csöndben volt, hallgatott. Egyedül én vettem hangosan, szaporán a levegőt, és egyenesedtem fel harciasan.

- Ostoba... - hagyott ott ennyivel Andreas. Na ez volt a tetőpont! Fogtam magam, és utána rohantam. Scharitynek megint eszébe jutott a nevem, és követett. Nagy sebbel-lobbal vágtam ki a kétszárnyú ajtót, és kiérve tovább ordítottam: - MEGINT ISTENNEK HISZED MAGAD?! Tudod mit?! Ha megmentetted az életem, ha nem te egy TUSKÓ VAGY! Egy elkényeztetett kis DonQuijote! Elképzeled magadnak a saját kis világodat, ahol te vagy az egyetlen jó, az egyetlen igazságos! SZÁLLJ LE A FÖLDRE!!!! - úgy fest ezek után már ő sem állt kötélnek. Megindult felém határozott lépteivel, és dühöngő mimikával.

- Én volnék az elkényeztetett, semmire kellő?! Nem én szaladtam el fejvesztve, mikor az édesanyám az életéért küzdött! Gyáva vagy, hiú, és menthetetlenül idióta! Fogtad, kicsi Laurine?! - ordított teli torokból ő is. Én szívem szerint azonnal elfutottam volna, de minek is tennék ilyet? Kétszer olyan gyors. Másodpercek leforgása alatt tekeri ki a csinos kis nyakincámat! Így csak heptákba vágtam magam, és ökölbe szorítottam kezeim. Hallgattam sértegetését, és elgondolkoztam azon, amit előbb hangoztatott... "Nem én szaladtam el fejvesztve, mikor az édesanyám az életéért küzdött!" - ez jogos. Nagyon betalált. És a továbbiak is.

- Ja, és én volnék, aki úgy hiszi mindenek felett áll, Miss Egoism?!

- Miss Egoism? - kérdeztem vissza halkan, alig hallhatóan.

- Te vagy az aki semmibe veszel másokat! Te vagy az, aki Istennek hiszi magát! Jobb ha belátod... - megállt tőlem pár centire. Még mindig nem futottam el, de már könnyezni kezdett a szemem. - S lám! Az igazság pillanatában elbőgöd magad? Ettől szánalmasabbat... pff. - így sarkon is fordult, és tovább ment. Léptein is visszaköszönt ingerültsége. Scharity pedig mellém lépett.

- Scharity, azt hiszem igaza van...

- Hát az meglehet, de neked is.

- Hogyan? - lepődtem meg, és teljes testemmel felé fordultam.

- Igen, Rin. Amik rád igazak nem egy rá is helytálló jelző. - magyarázta, és már ki is csordultak könnyeim.

- Köszönöm, de...

- De?! Semmi de! Igazatok volt mindkettőtöknek. Ennyi. Téma lezárva. Most pedig menj vissza a szobádba, és nyugodj le. Az asztalodon hagytam egy kis meglepit, majd az megnyugtat! - regélte, én pedig csak bólogattam szorgalmasan. Be is slisszoltam az ideiglenes magánterületembe, és rá is vándorolt tekintetem az asztalra. Ott volt egy könyv. Kicsit szakadt, kicsit dohos szagú, barna fedelű könyv. Ráírva arany betűkkel: Fairy Oak. Grimaszoltam egyet, majd figyelmesen végigmértem. Fellapoztam, és amit először észrevettem: hatalmas betűk, néhol rajzok. Külön "fotóalbum" a szereplőkről két könyvrészlet között. Sóhajtottam, mert a képekről aranyosan megrajzolt tündérkék mosolyogtak vissza rám. Újabb grimasz.

- Scharity... - morogtam. - Mégis hány évesnek nézel?! - azzal félre is dobtam, majd rávágódtam az ágyamra. Pár pillanat erejéig a plafont fixíroztam - aztán hirtelen fejemet az asztal irányába fordítottam. Fairy Oak.

- Nem hiszem el... - motyogtam továbbra is magamban, és felpattantam. Odatipegtem érte, és kinyitottam az első oldalán. Az ikrek titka... hm. Ígéretes cím!